Azt régóta tudjuk, hogy az Apple számára kiemelt fontosságú az “accessibility”, (magyarul kisegítő lehetőségek) vagyis, hogy termékeiket és szolgáltatásaikat bárki tudja használni. Legújabb fejlesztésük a hallássérültek számára lesz nagy segítség a podcastok élvezetéhez de másoknak is hasznos lehet.
Az Apple közlése szerint a tavaszra várható iOS frissítés után a hallgatók a podcast epizódok teljes leiratát el tudják olvasni készülékükön, keresni tudnak benne, sőt, a szövegbe kattintva, a hang is a kijelölt szakaszhoz ugrik. Hallgatás közben az adott szövegrészletet kiemeli a program, így könnyebbé téve a tartalom követését. Ez természetesen nem lesz kötelező, a podcast epizód nyomva tartásával lesz lehetőség a leiratok ki illetve bekapcsolására.
https://podcasters.apple.com/support/5316-transcripts-on-apple-podcasts
Ezeket a leiratokat az Apple szerverei automatikusan elkészítik. Publikálás után a hanganyag azonnal elérhetővé válik, majd nem sokkal később elkészül az automatikus leirat. Dinamikusan változó tartalmakat viszont nem követ le, csakúgy, mint ahogy az esetlegesen beillesztett dalok szövegeit sem.
A frissítés az iOS 17.4-es verziójában lesz először elérhető, amely várhatóan tavasszal debütál a szélesebb közönség számára is. Első körben angol, francia, német és spanyol tartalmakra lesz elérhető a funkció, ráadásul visszamenőlegesen, viszont összesen 170 országban, lehet kipróbálni. Bár nem részletezik, ebbe valószínűleg Magyarország is beletartozik.
Egyébként ha valaki szeretné, a saját fordítását is feltöltheti az automatikusan generált helyett, sőt, ha valaki nem elégedett a podcastjának automatikus leiratával, kézzel is lehet módosítani a fájlokat.
Kép forrása: Apple